Dax Tamás.     Úton:

Az útnak vége, holnapig. Kissé halkabb a csend, tudod.
Reszkető szívem benned megpihent: Jézus, a tiéd vagyok.

Sok, mire vágytam egykor, Lobogód alatt kibontott karokkal
Öleltem Igéd; ajkad mosolyát Itta mohó szívem, s énekelte dalát:
Jézus, a tiéd vagyok.

Imám félre szállt, Várva dicső fényt, glóriát..
Hiába. Szavam nem törte át Csended falát, s reszketett szívem:
Jézus, a tiéd vagyok?

Búsan, letörve, gyötrődve kérdeztem. Kerestem szavad minden reggelen:
Hol van glóriám? Kié az én szívem? Régi, bűnös testem fellázadt ellenem,
S gúnyolt: "Jézus, a tiéd vagyok.".

Harag dagadt keblemben:Ily gyenge, erőtlen lennék
A "hitben"? S vadul védekeztem. Ám keserű lett minden tettem.
Minden kegyességemben éreztem: vesztettem. Ki mondaná Jézus, hogy a tiéd vagyok?

Remegtem a színfalak mögött. Minden este műsor. Az áhítat
Csendje csöndben gyilkolt.  Valami végtelen üresség mart belül.
Szavad elveszett, Igéd kipergett ujjaim Közül: Jézus, a tiéd vagyok.

Minden szóba szomjasan fogództam, Egy mosolyért lelkem odaadtam.
De csak ítélet hangzott fejemen. Erőm, büszkeségem romokban.
Már csak könnyeim között suttogtam: Jézus, a tiéd vagyok.

Ott a mélyben, a csendben, Halkan megállt mellettem, s lehajolt:
"Minden reménynél, sikernél, dicsőségnél Többet adok. Az enyém vagy, s én a tiéd vagyok."